Navracsics Tibor: Minden egyes euró, amit megtagadnak Magyarországtól, azt az unió saját magától tagadja meg

2024. december 16. 14:56

Az is kiderült, hogy a Magyarországra érkezett uniós források legalább 65 százalékát a négy leghátrányosabb helyzetű régióban használják fel.

2024. december 16. 14:56
Navracsics Tibor

Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Navracsics Tibor kiemelte, az uniós források nemcsak a magyar gazdaságot és a helyi közösségeket teszik versenyképesebbé, hanem magát az Európai Uniót is.

Európa is jól fog járni

Kijelentette, „minden egyes euró és forint, amit megtagadnak Magyarországtól, azt az unió saját magától tagadja meg és saját versenyképességét csorbítja ezáltal”.

Arra is kitért, hogy a 2021-2027-es költségvetési ciklus eddigi részét tekintve Magyarország a tagállamok sorában a hetedik helyen áll az uniós források felhasználását illetően, annak ellenére, hogy három operatív program 55 százalékát függesztették fel a tanács döntése értelmében.

Kiderült, mire költik az uniós források legnagyobb részét

Közölte, a Magyarországra érkezett uniós források legalább 65 százalékát a négy leghátrányosabb helyzetű régióban használják fel,

hozzájárulva a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SABOTAGE
2024. december 17. 03:16
Rohadékok, mocskos pedofideszesek!!! Hazudtok, ti elkurtátok, mi fizetünk!!! Navracsics, te hazug dög!!!! Jól álnak a tárgyalások eraszmusz ügyben, hamarosan lesz pénz/ 2023 november/!!!!! Hülyének nézitek a saját valasztóitokat, mondjuk nem nehéz!!!! Álszent, mocskos tolvaj , maffiózó kormány!!!!
Picnic Niki
2024. december 16. 19:51
Egy újabb álhír? Egyre több pénzt költ a magyar kormány a külpolitikai befolyásának növelésére. Eurómilliárdokat fordít magas kockázati besorolású balkáni és afrikai országok – például Csád és a Maldív Köztársaság – hitelezésére. Az Észak-Macedóniának nyújtott hitel kamata alig több mint a fele annak, mint amennyiért az állami Eximbank forráshoz jut, vagyis a balkáni ország – amelyet ismét a Magyarországra menekülő volt kormányfő, Nikola Gruevszki egykori pártja irányít – konszolidációját részben a magyar adófizetők állják. 24.hu/fn/gazdasag/2024/12/16/orban-viktor-kockazatos-hitelek-balkan-csad-korrupcio-usa-szankcios-lista/ Maldív Köztársaság 50 millió euró 2033 Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság 126 millió euró 2032 Észak-macedóniai Köztársaság 500 millió euró 2039 Csád 200 millió euró nincs adat Azeri befektetési alap 150 millió USD nincs adat Türk befektetési alap 100 millió USD nincs adat
nemecsek-3
2024. december 16. 17:33
Ugyammá.... ők úgy akarnak fejni, hogy takarmány nincs
csapláros
2024. december 16. 16:35
Picnic Niki 2024. december 16. 15:26 • ..."Volt két éve a hatalomnak, h kompromisszumot. Eddig nagy mellénnyel, mert azt hitték, az EU meghátrál, okosabban kellett volna politizálni. Már az isteni csodákban sem bízhatnak. Napi egymillió euró. elég sok ország berágott a kormányra."... Kompromisszum = vezessük be a LIBERÁLNÁCI DIKTATÚRÁT, ahogy a lengyeleknél történt, vagyis RESTAURÁCIÓ, Gyurcsány rendszer Kettő. Eddig nagy mellénnyel voltatok, mert azt hittétek, hogy a kormány (a nép, a szavazó) meghátrál. Okosabban kellett volna politizálnotok és nem a falnak rohannotok, mit teszitek most is a Poloskapeti patkányfogóval és ballibbant patkányaival. A kormány NEM az isteni csodákban, hanem a MUNKÁBAN bízik: új és új beruházások, fejlesztés fejlesztések hátán, amelyek éppen beröffenés előtt vannak. Se a 600 milkás büntetés sem a napi 1 milka a SOHA napján kerül kifizetésre. NEM az aurópai államok, hanem azok LIBERÁLNÁCI DIKTÁTORAI akik berágtak a kormányra aki TÜSKE a körmük alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!